1. Alapszabály:

Mielőtt elmennénk egy japán étterembe, ahol le kell vetni a cipőt, mossunk lábat és húzzunk tiszta zoknit, ellenkező esetben kényes helyzetet teremthetünk. Ne kérjünk kést vagy egyéb nyugati evőeszközt, mert a japán felfogás szerint az ilyen étel kemény és ehetetlen.

  1. Italok:

Sose töltsünk italt a saját poharunkba. Bízzuk ezt mindig az asztalszomszédra, ellenben ne feledkezzünk meg a szomszédunknak tölteni. Ha saket iszunk, illik egy húzásra felhajtani.

 

  1. Evőpálcika:

Az evőpálcikákat, ha az waribashi, vegyük ki a papírcsomagolásból és hosszában törjük ketté használat előtt (tudniillik össze vannak ragasztva), majd az étel befejeztével tegyük vissza a papírtokba, vagy fektessük a rizsedény tetejére.

  • Ne mutogassunk az evőpálcikákkal!
  • Ne szúrjuk az ételt az evőpálcikákra!
  • Saját evőpálcikánkkal ne kínáljunk, vagy ne adjunk másoknak ételt!
  • Vigyázzunk, hogy étkezés közben ne törjük el az evőpálcikánkat. (Ez azt jelenti, hogy hamarosan meg fogunk halni.)
  • Ha egyszer a pálcikánkkal valamit felemeltünk a tányérunkról és beleharaptunk, együk meg a falatot, mert nem illik visszatenni.
  • Evés közben az evőpálcikánkat ne szúrjuk merőlegesen a rizsbe, mert ezzel a gesztussal az asztaltársunk halálát kívánjuk. A samurai időkben, ha valaki beleszúrta a rizsbe az evőpálcikáját, a szomszédja halálát kívánta, és ez a következő pillanatban be is következett kardvágás által.
  • Evés közben ne nyaljuk le az evőpálcikákat!
  • Vigyázzunk, hogy étkezés közben ne ejtsük ki a falatot az evőpálcikák közül.
  • Miközben a falatot a szánkhoz visszük, tartsuk a tenyerünket az evőpálcikák alá, így az esetleg kicsúszó ételdarabok nem a nadrágunkra esnek.
  • Amikor az evőpálcikákat nem használjuk, tegyük őket a hashioki-ra (kis pálcikatartó állvány) és ne az asztalra.
  • Evés közben ne tegyük az evőpálcikáinkat a tányér szélére, mert az azt jelenti, hogy befejeztük az evést.
  • Ha ételt szeretnénk venni a nagy közös tálból, a bal kezünkben tartott rizsesedényünket, vagy egyéb tányért, vigyünk a közös tál mellé, és úgy emeljük át a kívánt ételt. Nem illik csak úgy nyúlkálni mindenki előtt.

 

  1. Sushi:
  • A sushi fogyasztásakor csak annyi szójaszószt és wasabi-(japán zöldtorma) tegyünk a kis mártogató tálkába, amennyit biztosan el tudunk fogyasztani.
  • A sushit a halas felénél mártsuk a szójaszószba, mert a másik oldalánál a rizs szétázna, s akkor a sushi még azelőtt szétmállana, mielőtt elfogyasztanánk.
  • A sushit megfoghatjuk kézzel vagy az evőpálcikákkal.
  • A sushit nem illik darabokban enni, mindig egy harapásra együk meg.
  1. Leves:
  • A közös levesesedénybe ne tegyünk ízesítőszereket!
  • A leves fogyasztásakor a levesesedényt vigyük a szánkhoz, a levest szürcsölve igyuk meg, és a belefőzött halat, zöldséget az evőpálcikákkal együk meg. Ugyanígy fogyaszthatjuk a tésztaféléket is.
  • A levest Japánban nem eszik, hanem isszák.
  • Ha szürcsölünk, azt jelenti, hogy ízlik az étel.

 

  1. Rizs:
  • Ne tegyünk illetlen megjegyzéseket a rizsre.
  • Soha ne töltsünk ízesítőszereket, például szójaszószt az egyszerű főtt rizsre.
  • Étkezés közben a rizsesedényt vegyük a bal kezünkbe és emeljük a szánkhoz, a jobb kezünkben tartott pálcikákkal juttassuk a rizst a szánkba.
  • Az étkezés befejeztével soha ne hagyjuk a rizst a tányérunkban, mert ez udvariatlanságnak számít. Illik megenni az utolsó szemig.
シェア