Állati életek Japánban

Életem első macskáját Gyurmának hívták. Valójában nem is a mi macskánk volt; a közös udvarban lakott, és gyakran fészkelt be az ablakunk alatti zugba, a kölykeit is ott szülte. A kismacskákat simogatva már tudtam, hogy nekem is kelleni fog egy szőrös kedvenc, így nekünk is lett cicánk. Aztán még egy. Aztán egy újabb…azt hiszem, sokan […]

Élet a zöld tea után– a japán kávékultúráról

A japánok teát isznak. Feketét, zöldet, hideget, meleget. Különleges csészékből  fogyasztják a hagyományos italt, gondosan ügyelve a megfelelő elkészítésre és a helyes tálalásra, az európai ember számára már-már misztikusnak tűnő teaceremónia keretében. Az én fejemben legalábbis ez a közhelyes kép élt arról, hogy milyen élénkítő italt hörpölnek szívesen a szigetországban. Teát, mi mást?! Én viszont  […]

„Csak a holttestemen keresztül!”-fuguevés kezdőknek

Az ennivaló elsősorban szükséges, másodsorban finom: az evés célja, hogy éhünket elverjük és működhessen a szervezetünk. Léteznek azonban olyan étkek is, amelyeket egyfajta nimbusz övez; ezek az ennivalók legtöbbször a közönséges halandók számára (szinte) elérhetetlen fényűző életformát jelképezik. Ilyen például a homár, a kaviár, vagy Örkény István egyperces novellájában az ananász, amely után hetekig sóvárognak […]

Soba: a tésztaimádók kedvence

Ha tészta, akkor…”Olaszország!”-vágja rá mindenki. Én is nagy rajongója vagyok a durumból készült olasz tésztáknak, de ne feledjük, hogy a tésztaevésnek és –készítésnek a Távol –Keleten, így Japánban is hatalmas tradíciója van. És ezek a tészták bizony semmiben sem maradnak alul európai társaikkal szemben. Csupán mások, ahogyan azt szigetország különleges szokásait és hagyományait tanulmányozva már […]

A vonat nem vár! Vasúti élmény csúcsra járatva: a Sinkanszen

Nagyon szeretek vonatozni. Biztosan furcsa, de nekem még a várakozás is élmény: jellegzetes, jól megszokott terek, az állomások különleges hangulata, na meg a (ma már kihalófélben lévő) restik világa. Mindezt persze jobbára magyarországi, de legalábbis európai színhelyeken kell elképzelni, ahol a vonatok sokszor késnek vagy döcögnek, de előbb-utóbb eljuttatnak úticélunkhoz. Amennyire lehet, én már megszoktam, […]

Maneki-neko: a szerencsét integető macska

Emlékszem, Szegeden töltött egyetemista éveim alatt lettem figyelmes egy boltra, amely a város népszerű sétálóutcáján kínált csupa érdekes, keleti portékát: indiai szárit, nepáli lapnadrágot, kínai teáskészletet és még milliónyi különös tárgyat. Az én figyelmem azonban csupán egy árucikk kötötte le: a kirakatban integető, aranyszínű műanyag macskafigura. Akárhányszor arra jártam, megbámultam, a barátaim pedig megvették nekem […]

Újabb ismerős ízek Japánból–karaage, a ropogós sláger

Miért eszünk? A válasz kézenfekvő: hogy ne haljunk éhen. Az emberi szervezetnek, mint minden más élő organizmusnak, szüksége van az üzemanyagra. Csakhogy ez önmagában nem indokolná azt az alapvető igényünket, hogy finomat együnk. Az étel ugyanis nemcsak táplál, de gyönyörködtet is. Nem utolsó sorban pedig: az étel összeköt. Hogy kivel? Például a szeretteinkkel– elég felidézni […]

Spiritualitás a bokrokban-a japánkertek világa

Egy szép kert igazi ajándék annak, aki gondozza és megbecsüli a természet magától értetődő szépségét. Ajándék azonban annak is, aki csak be néz a kerítésen át, főleg, ha be is sétálhat, hogy gyönyörködjön a virágokban és fákban. Egy kert azonban ennél többet jelenthet a szemlélődő számára. Japánban a kertrendezés is túlmutat önmagán; nem csupán a […]

Tokió fesztiváljai-Szannó macuri

Tokió a világ legnagyobb városa, szinte elképzelhetetlenül hatalmas. De nem csak nagy ám, hanem színes és pezsgő kulturális élet színhelye is, amely természetesen nagy részben a japán hagyományoknak köszönhető, így nagy szerepet kap benne a történelem és a vallás is. A hagyományokban gyökerező japán kultúra különlegessége pedig a hallatlanul népszerű fesztiválokban érhető tetten a leginkább: […]

Fülledt napok Japánban: az esőszezon

A tavaszi viharos szél és napsütés után Japánban is beköszönt a nyár. Ne gondoljunk azonban állandó strandidőre és  száraz hőségre, ami egyre inkább jellemzi a magyar nyarakat; Japánban ugyanis június elejétől július közepéig (de egyesek szerint akár szeptemberig) is eltarthat a tsuyu-nak nevezett esős, párás időszak. A jelenség hátterében a szigetország felett összeütköző hideg és […]