Tokió számtalan izgalmas városrészéről olvasgatva bukkantam Nakameguróra. Szerelem volt első látásra; azt hiszem, ha valaha azt kérdeznék, hol élnék Japánban, és persze Tokión belül, habozás nélkül Nakameguro kerületét választanám. A hely büszkesége a Meguro folyó és a parton sorjázó cseresznyefák. Szakura, azaz cseresznyevirágzás idején Nakameguro igazi turisztikai látványosságot kínál víz fölé boruló virágerdejével, de érdemes tudnunk, hogy nem volt ez mindig így…

Sötét történelem

A második világháború utolsó időszakában, 1944 novembere és 1945 augusztusa között az amerikai légierő folyamatosan bombázta Tokiót. A legsúlyosabb és egyben a második világháború legkegyetlenebb bombatámadása 1944. március 9-10-én zajlott. 286,358 épület semmisült meg,  az emberi áldozatok száma pedig meghaladta a 100,000-et (ebben a tekintetben a márciusi bombázás túltesz a Hiroshima és Nagaszaki elleni atombomba támadáson is). A gyújtóbombák tüze az éppen akkor dúló szélvihar hatására sebesen terjedt, így téve még súlyosabbá  a tragédiát. A nakamegurói túlélők beszámolói szerint az elevenen égő illetve a tűz és füst elől menekülő emberek a Meguro folyóba (azaz csatornába) vetették magukat; a csatorna vizéből számtalan civil áldozatot emeltek ki. Az idős emberek pedig úgy tartják, a folyó holtjainak szellemei ma is kísértenek…nem túl bizalomgerjesztő egy történet, de ennél prózaibb okok miatt (is) kerülték sokáig az emberek Nakamegurót: a folyócska vizét ugyanis ipari salakanyagokkal szennyezték. Az 1980-as években azonban a japán kormány a terület rehabilitációja mellett döntött. Így hát…

Virágzás (cseresznye és kultúra)

…kitisztították a folyót, a környéket újra lakhatóvá tették, a kerület reneszánsza pedig új vállalkozásokat csábított Nakameguróba; egy kis idő elteltével már egymást érték itt a kis kézműves és lakberendezési boltok, hipszter kávézók, könyvesboltok és éttermek, különleges atmoszférát teremtve a folyóparti városrészben. A kerület legújabb büszkesége a Nakameguro Koukashita: 700 méternyi igazi gyönyör  a kultúra szerelmeseinek ez a vasúti felüljáró alatt kialakított kulturális központ, amelynek legfőbb ékessége a Nakameguro Tsutaya Books; ez a hatalmas, olvasókuckókkal felszerelt, művészeti eseményeknek is otthont adó hiper-szuper könyvesbolt.

Ha az Ön számára is fontos az ízek, az esztétikum és a kiváló alapanyagok egyensúlya, kóstolja meg a Sushi Sei japán étterem kitűnő fogásait! Ételeinket elegáns, barátságos környezetben szolgáljuk fel Önnek, akár családostól-barátostól, akár párjával vagy épp’ egyedül érkezik. Foglaljon asztalt éttermünkbe, vagy rendelje otthonába díjnyertes fogásainkat, hiszen házhoz is szállítunk!

Megosztás: