Kik ők egyáltalán? Arcukat fehér festék fedi, szépen ívelt szájuk piros festéktől ragyog. Kimonójuk nem hivalkodó, ám mindig stílusos és egyedi. A gésákat a titok és misztikum aurája öleli körül…vagy ezt csak mi, nyugati emberek gondoljuk így? Hogyan lesz valakiből gésa és mit jelent ez? Hogyan élnek a gésák? Mit tudunk és mi az, amit csak hiszünk róluk? Legalább néhány titkukat leleplezzük most!

Igaz, hogy…?

Nem. Az első és legfontosabb tény a gésákkal kapcsolatban az, hogy ők nem prostituáltak, és sosem voltak azok. A Kiotóban használatos geiko (gésa) ugyanis női művészt jelent; magasan képzett társalkodó-, tánc- és énekművészt, aki játszik samiszenen (japán háromhúros, hagyományos hangszer), jártas a teaszertartás hagyományaiban és irodalomról, művészetekről is lehet vele beszélgetni.

Igaz azonban, hogy a gésák eredete némileg összefügg a prostitúcióval: a 17. században piros lámpás negyedekben fellépő énekes-táncos művészeket nevezték így, akik az oiranok, azaz luxusprostituáltak vendégeit szórakoztatták, és-nehéz elhinni-ezek a gésák férfiak voltak! Az idők során azonban egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a női művészek, míg végül kiszorították a férfiakat e szakmából. Nemsokára törvény mondta ki: a gésák csupán szórakoztatnak, testi örömöket nem kínálhatnak a közönségüknek. Ennek megfelelően alakult ki szolidabb sminkjük és ruházatuk, melynek különösen fontos része a kimonó megkötése: a gésák kimonója-a prostituáltaktól eltérően- minden esetben hátul van megkötve.

 

Hogyan lesz valakiből gésa?

Az erősen patriarchális Japánban a nők szerepe sokáig a háztartási feladatok és a gyermekek ellátására korlátozódott, így feleségként szóba sem jöhetett, hogy társaságban fejtsék ki véleményüket a világ dolgairól, vagy akár csak megjelenjenek egy-egy eseményen. A férfiak azonban igényelték a művelt női társaságot, a gésák pedig ezt az igényt voltak hivatottak kielégíteni: szórakoztattak, szellemesen társalogtak és tánccal gyönyörködtették a férfiakat.

A gésa karrierje a gésaházban, okijában kezdődik, ahová olykor már gyermekként bekerülve először afféle cselédként, majd egyre több tudást elsajátítva maiko-ként (tanulógésa) tölt el éveket. Az igazi, érett gésává válás egy „idősebb nővér”, mentor segítségével történik, aki már gyakorló gésa, és mindenhová magával viszi a kisgésát. Végül együtt alakítják ki a tanuló gésa egyedi stílusát és kiválasztják végleges gésa-nevét.

 

Hogyan (és miből) élnek?

A gésák életformája valóban csupa titok. Ez afféle munkaköri kötelesség: amit a kliens bizalmasan oszt meg a gésával, az biztosan titok is marad. De kik és miért fizetnek a gésáknak? Először is, a gésa az a ritka női szakma, amely már régen is anyagi függetlenséget biztosított művelőjének, ez pedig nagy dolog volt a már említett férfiközpontú világban. A gésákat csak a legvagyonosabbak tudták (és tudják) megfizetni, díjukat „füstölődíjnak” nevezik: a gésa addig szórakoztat, amíg a füstölő leég. Vagy több füstölő; minden az egyezségen múlik. A múltban hagyomány volt, hogy a gésa gazdag patrónust, dannát választhatott, aki egy életen át támogatta. Ez sem jelentett azonban prostitúciót: ha szerelmi kapcsolatot alakítottak ki, az csak a gésa kívánságára történhetett, minden egyéb pedig kizárólag azon múlott, hogy ők ketten miben egyeztek meg. Erről pedig minden gésa mélyen hallgat. Tudjuk: ők megtartják titkaikat…

A Sushi Sei japán étterem Óbudán, békés környezetben és exkluzív szolgáltatásokkal várja kedves vendégeit! A lehető legmagasabb minőségű alapanyagok, eredeti receptek és díjnyertes séfek biztosítják az ízélményt, a kellemes hangulatról pedig az elegáns helyszín és a kiváló kiszolgálás gondoskodik. Ünnepeljen nálunk családjával, barátaival vagy kollégákkal, foglaljon asztalt egy meghitt vacsorához! Ha inkább otthon élvezné a finom falatokat, házhoz is szállítunk!

Megosztás: