Távoli tájakra kalandozni a különböző országok gasztronómiai hagyományai által is épp olyan izgalmas lehet, mint az élet bármely más területén. Éppen ezért, szerettünk volna összegyűjteni néhány apróbb érdekességet a japán konyháról, és természetesen a sushiról!

  • Volt idő, nem is olyan régen, amikor egy sushi séfnek (japánul itamae) 10 éven át kellett képeznie magát ahhoz, hogy elkezdhesse karrierjét egy étteremben. Manapság azonban akkora a kereslet a képzett sushi mesterek iránt, hogy a séfek már két évnyi tanulás után munkához láthatnak egy étterem konyháján.
  • A világszerte kihalászott kékúszójú tonhal körülbelül 80%-a sushi alapanyaggá válik.
  • A sushi történelme egészen a 2. századig nyúlik vissza. A nyers hal alapú étel fogyasztásának első sorban gyakorlati oka volt Kínában: így tették egyszerűbbé a hal tartósítását.
  • Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének adatai szerint, a világon fogyasztott hal összmennyiségének közel felét vad fogások helyett tenyészetek adják.
  • A Japán Mezőgazdasági Minisztérium saját szabályrendszert dolgozott ki a külföldi japán éttermek számára. “Az esetlegesen elkövethető gasztronómiai bűntettek között szerepel a hal túl vastagra szelése, a túl sok, vagy épp túl kevés wasabi használata, illetve a rizs túlfőzése.” A Minisztérium célja az volt, hogy a világ minden táján elősegítse az autentikus japán konyha elveinek megőrzését, anélkül, hogy az évszázados hagyományokat eltipornák a külföldi éttermek.
  • Mit gondol, mennyiért kelt el a világ legdrágább sushija? A pontos összeg 396,000 $ volt, amit egy 754 font (342.8 kg) súlyú kékúszójú tonhal adagért fizettek (526$ /lb) 2011. január 4-én a tokiói Tsukiji halpiacon.
  • Az FDA (Food and Drug Administration, Amerikai Egyesült Államok) kikötötte, hogy az Államokban – a tonhal kivételével – minden egyes halfajtát kötelező lefagyasztani, mielőtt egyáltalán alapanyagként felhasználnák, ezáltal is biztosítva a paraziták megsemmisítését az ételek felszolgálása előtt.

A Sushi Sei büszke arra, hogy magáénak tudhatja a JETRO (Japán Külkereskedelmi Szervezet) által kiállított bizonyítványt, ami a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériummal karöltve igazolja az étteremben felszolgált ételek autentikus és a japán elvárásoknak maximálisan megfelelő elkészítését.

Kövesse blogunkat ehhez hasonló gasztronómiai, vagy épp a szigetország szokásaival kapcsolatos érdekességekért! Tudjon meg többet éttermünkről, ami nem csupán a belső design, hanem sokéves szakértelemmel rendelkező séfünk kreatív összeállításaiban is Japán legmélyebb valóját és hangulatát szeretné megragadni. Asztalfoglalásra lehetőséget biztosítunk online, de kedvenc ételeit akár házhoz szállítással is szívesen eljuttatjuk Önhöz.

Megosztás: