Az ennivaló elsősorban szükséges, másodsorban finom: az evés célja, hogy éhünket elverjük és működhessen a szervezetünk. Léteznek azonban olyan étkek is, amelyeket egyfajta nimbusz övez; ezek az ennivalók legtöbbször a közönséges halandók számára (szinte) elérhetetlen fényűző életformát jelképezik. Ilyen például a homár, a kaviár, vagy Örkény István egyperces novellájában az ananász, amely után hetekig sóvárognak a történet szereplői (és amelyről kiderül, hogy semmilyen íze nincs). A kult-ételeket tehát nem azért esszük, mert éhesek vagyunk vagy mert annyira finomak; a különleges életérzést, egy ismeretlen világ élményét kínálják az ikonikus fogások. De mi van akkor, ha egy étel annyira különleges, hogy akár bele is halhatunk a fogyasztásába? Ismerkedjünk meg a japánok kedvenc kultuszhalával, a gömbhallal, azaz fuguval!

A fugu szó jelentése folyami gömbhal. Rettentő cuki a külseje, belseje azonban (sőt már a bőre is) rácáfol az aranyos megjelenésére, ez a hal ugyanis a ciánnál is mérgezőbb: bőre, mája, petezsákja és egyéb szervei is  a tetrodotoxin nevű idegméreggel telítettek, amelyet a gömbhal beleiben élő baktériumtörzsek termelnek. A halfaj törzsfejlődése során immunissá vált a méregre, természetes ellenségeit azonban sikeresen tartja távol a segítségével. Persze az embert, és főleg a japán embert nem tántorítja el attól, hogy továbbra is kifogja és megegye a gömbhalat; Japánban valóságos kultusza van a fugu evésnek, éppen a halálos kockázat miatt. Szeretik a bizsergést, na. Ha viszont tényleg zsibbadni kezd a nyelvünk fuguevés közben, az két dolgot jelenthet: 1.az ügyes séf úgy készítette el a fugunkat, hogy épp’csak meglegyintsen a halál szele 2.az ügyetlen séf miatt ez volt az utolsó vacsoránk. Az utóbbi esetben hosszú ideig tartó haláltusára kell számítanunk, amely alatt végig tudatunknál vagyunk, miközben testünk fokozatosan bénul le, majd végül a légzés is leáll.

Leszögezhetjük: ha fugu evésre adtuk a fejünk, az életünket bízzuk a séfre. Megnyugtató, hogy a gömbhalat készítő szakácsok kiképzése 2-3 évig tart és a záróvizsga is nagyon nehéz: először kétórás írásbeli teszten kell bizonyítaniuk, hogy mindent tudnak a különböző gömbhalfajták anatómiájáról, majd 20 perc alatt el kell készíteniük egy fugu-fogást, amelyet aztán meg is kóstolnak. A sikeres vizsgát tevő jelöltek aránya 35%; ez persze nem azt jelenti, hogy a többiek rossz fugut készítenek és belehalnak; az alacsony szám a szigorú szabályoknak és a pszichés stressznek köszönhető, itt ugyanis egyetlen hiba is elég a bukáshoz. Érthető is: emberéletek múlhatnak egy rossz mozdulaton.

A fugut jellemzően nyersen (a mérget kifőzni úgysem lehet), szójaszószos öntettel tálalják, a legtöbbször krizantém vagy daru alakba rendezve: a krizantém természetesen a halálhoz kapcsolódik, a daru pedig szerencsét hoz. Szükségünk is lehet rá, ha gömbhalat rendelünk! Az is igaz azonban, hogy az éttermi mérgezés a szigorú előírások és  a magas szintű szakácsképzés miatt nem jellemző. Létezik teljesen kockázatmentes, tenyésztett fugu is, amely egyáltalán nem mérgező, de így persze az izgalom is odavész.

Végezetül biztatnék mindenkit, hogy nyugodtan próbálja ki a fugut a Sushi Seiben…..ha készítenénk ilyet. De sajnos-vagy szerencsére- az Európai Unióban a gömbhal forgalmazása tiltott, így bele kell törődnünk, hogy teljesen biztonságos, egészséges és dekoratív japán ételeket fogyasszunk Óbudán, a Sushi Sei-ben!

Hagyományos japán ízek, elegáns környezet és kifogástalan kiszolgálás várja Önt és szeretteit, barátait és üzleti partnereit a Sushi Sei japán étteremben. Kóstolja meg díjnyertes fogásainkat, koccintson igazi szakéval és élvezze a szeretteivel töltött időt! Céges rendezvények és családi események ideális helyszíne a Sushi Sei. Foglaljon asztalt még ma, vagy válassza ki kedvenc fogásait, mi pedig házhoz szállítjuk őket, hogy otthonában élvezhesse Japán ízeit!

Megosztás: